
Let's groove
Nézd meg, hogy néz ki egy Let's groove forgatás!
Elsősorban egy ötletről. Egy olyan impulzusról, amelynek nyomán a közösségi média felületén érkezett több száz visszajelzés alapján úgy gondoltuk, hogy érdemes komolyabban foglalkozni azzal az iránnyal, amelyben tömegeket buzdíthatunk egy irányított, egyéniséget igénylő, sportos, de mégis vidám, közösségkovácsoló programban való részvételre.
Gönczi Dorka ötletgazda
Kihez szólunk?
Olyan vállalkozó kedvű érdeklődőkkel indulunk útnak, akik hajlandóak a családjukkal, gyermekükkel összeállni egy estére otthon vagy szabadtéren és közös családi, baráti élményként megélni, hogy milyen, amikor együtt tanulnak meg egy egyszerű tánckoreográfiát, amit aztán egy izgalmas helyszínen a többi résztvevővel együtt eltáncolnak. Erről videófelvételt készítünk és publikálunk – visszajelzésekkel és újabb jelentkezők bevonásával építve fel a Let’s groove közösséget városról városra járva.
Elsősorban táncolni kedvelő amatőröket várunk. Kezdeményezésünk egyaránt szól csapatoknak és egyedülállóknak, baráti társaságoknak és magányos farkasoknak. Azaz tényleg mindenkinek, aki úgy érzi, nem találta meg a maga számára a megfelelő társaságot vagy lehetőséget, hogy kibontakozhasson.
Mivel 2018 a családok éve, ezért kiemelten várunk olyan közösségeket, ahol gyermekek vannak, hiszen kirobbanthatjuk őket a mobiltelefon és alkalmazásaik rabságából. Egy egyedülálló programba vonjuk be őket, amelyben büszkék lehetnek magukra és szüleikre, testvéreikre a közös tánc élménye révén.
Koreográfiák
(A képre kattintva eléred a koreográfiát hátulról és szemből is.)
Szeretnénk megmutatni a világnak, hogy a zene és a tánc ebben a helyzetben is határtalan. Ezért – amíg újra együtt lehetünk majd a szabadban – kitaláltunk Nektek egy mozgásra ösztönző pályázati játékot korosztálytól függetlenül. Lehetsz profi, lehetsz amatőr, fiatal vagy szépkorú – csak az számít, hogy táncolj nekünk.
A slágerekre általatok megálmodott és eltáncolt koreográfiákat szeretnénk látni és megmutatni másoknak is. Vegyétek fel az összeállított táncot és a videót küldjétek el nekünk a wetransfer vagy egyéb fájlküldő felületen keresztül az email címünkre: jelentkezes@letsgroove.hu
Mi megnézzük, feltöltjük a Let’s groove YouTube csatornájára és megszavaztatjuk a nézőkkel, akiket Ti is kérhettek arra, hogy szavazzanak rátok.
A szavazás során a három legtöbb szavazatot szerzett koreográfia készítőjét díjazzuk. Több koreográfia esetén nagyobb esélyed van nyerni, azonban egy-egy pályázót csak az egyik dalra készített koreográfiájával választjuk meg győztesnek.
Az elkészített koreográfiák beküldési határideje: 2020.05.01.
A beérkezett videókat 2020.05.03-án egyszerre mutatjuk be a YouTube csatornánkon.
A videókra 2020.05.03-15. között tudtok szavazni a YouTube LIKE gombjának használatával.
A legtöbb like-ot elért első három helyezettet díjazzuk az alábbi nyereményekkel:
1. helyezett: PROFI VIDEÓKLIPET készítünk a saját koreográfiájáról + értékes MAXI Let’s groove ajándékcsomag
2. helyezett: PROFI VIDEÓKLIPET készítünk a saját koreográfiájáról + értékes MIDI Let’s groove ajándékcsomag
3. helyezett: PROFI VIDEÓKLIPET készítünk a saját koreográfiájáról + értékes MINI Let’s groove ajándékcsomag
Eredményhirdetés: 2020.05.17.

A pályázathoz kapcsolódó zenéink:
Pharrel Williams: Happy
Aqua: Barbie girl
Kool & the Gang: Celebration
Amennyiben segíteni szeretnél, hogy minél több családhoz eljussunk...
Amatőrökhöz szólunk, de profi módon megszervezett keretek között működünk, neves koreográfusok bevonása és munkái által adjuk át a jelentkezőknek az érzést: a tánc mindenkié.
Ez persze nem megy költségek nélkül. 2018 a családok éve, mi pedig úgy gondoljuk a tánc önfeledt sport, egészséges, élményt adó, közösségépítő és összetartó tevékenység. Képes arra, hogy a közös tevékenységnek köszönhetően a generációk újra egymásra találhatnak, a zenei- és mozgásműfajok vegyítésével a szülők és a gyerekek egyedülálló aktivitásnak lehetnek részesei. Jelentkezz, ha te is szeretnél részt venni támogatóként a programunkban, úgy érzed, a társadalmi felelősségvállalás számodra vagy a céged számára is fontos terület.